Ipar és közigazgatás
Intelligens eszköz- és leltárnyilvántartás
Egy leltár annyit ér, amennyit az utolsó egyeztetése. A netBEE a rögzítést a tárgyhoz viszi az íróasztal helyett, vonalkóddal és RFID-vel mint beviteli úttal.
A feladat
A leltárlisták nem hibából avulnak el, hanem ráfordításból: ha a rögzítés még egy kerülőt kíván az íróasztalon át, akkor halasztódik, és egy bizonyos lemaradás fölött már senki nem hisz a listának. A kérdés tehát nem a pontosság, hanem a tárgyhoz való közelség.
A megoldás
Mobil rögzítés vonalkóddal és RFID-vel közvetlenül a helyszínen, olyan nyilvántartáshoz kötve, amely viszi minden tárgy helyét, hozzárendelését és előzményét. Amit beolvasnak, az azonnal a rendszerben van, köztes lista nélkül.
Az eredmény
A valóság és a nyilvántartás közötti távolság elég kicsi marad ahhoz, hogy kétség esetén a lista legyen a válasz, ne egy keresés kiindulópontja.
Minden leltárnyilvántartás ugyanazon a ponton bukik el: nem magán a rögzítésen, hanem a tárgy és a rendszer közötti úton. Amíg ez az út egy cédulán, egy táblázaton és később egy begépelésen vezet keresztül, lemaradás keletkezik — a lemaradásból pedig idővel második, nem hivatalos igazság lesz.
A netBEE lerövidíti ezt az utat. A vonalkód és az RFID nem öncél, hanem az oka annak, hogy a helyszíni felvétel gyorsabb, mint egy feljegyzés: aki beolvas, nem gépel, és amit nem gépelnek be, azt elgépelni sem lehet.
Magában a nyilvántartásban minden tárgy viszi a saját előzményét — helyét, hozzárendelését, változásait. Ez az, ami a leltárnyilvántartást megkülönbözteti egy listától: az érdekes kérdés ritkán az, hogy mi van meg, hanem hogy mióta, és hol volt azelőtt.